útmenti kereszt (lat. crux viator), útszéli kereszt: határoknál az út mentén állított kő-, fa-kereszt (ill. pléh-, bádogkereszt). – 1. Szerepe a napi gyakorlatban a tájékozódás segítése földrajzi tájegységek végének/kezdetének jelzésével. Ilyen egység: falu, tanya, mező, szántó, birtok, gyepű, szer. Az urbanizáció következtében ezek az ~ek ma városok utcáin és terein az ősi településhatárok emlékét őrzik. – Átvitt értelemben az ~ szolgálja a lelki eligazodást, figyelmeztet a határok (kezdet és vég, magasság és mélység) jelentőségének felismerésében. Hegy- és dombtetőkön hasonló céllal állítottak kereszteket: vertikális határok megmutatására. Kat. országokban (pl. Au) nincs hegycsúcs kereszt nélkül: a hegycsúcs megmászása a gondolkodó ember számára egyben a transzcendenciához, a kereszthez való felkapaszkodást is jelentette, mert a kereszt lábánál az ember megérzi és megérti, hogy egy világ határához/végéhez és egy másik világ megsejtéséhez érkezett el. Mindebből adódóan az ~ imádságra vagy legalább egy keresztvetésre késztet. Lat. elnevezése (crux viator) ezen kívül utal arra, h. a Kereszt (azaz Isten Fia) az emberrel együtt járja a küzdelmes földi utat, ott van vele határ/döntés-helyzeteiben. Oltalmazója az Útszéli vagy Úti Boldogasszony. – 2. Tört. A reformáció a szentek képeivel szobraival együtt ahol tudta, az ~eket is eltüntette. Ez ellen mondta ki a nagyszombati egyhm. zsin. 1629: szobrokat és szentképeket tartsák meg, ha szükséges állítsák helyre, hogy az arra járókat imádságra indítsák. – A keresztállítás különösen a 18. sz–:lett gyakori, legtöbbjük 1850–1930 közötti, . Az ~ek nagy többségét nem az egyh. állíttatta, hanem a hívek fizették költségüket. Az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A szentelés nagy ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt. Az új keresztnek Szegeden keresztapát és keresztanyát is választottak. – Az ~ek egy része régi sorscsapások emlékét idézi. Ez gyakran elnevezésükben is tükrözödött (pestisköröszt, sáskajáró köröszt stb.).

3. Szokásvilág. Az ~eknek asszonyok, lányok viselik gondját. Ált. szombatonként friss virágot visznek hozzájuk, halottak napján gyertyát égetnek a tövükben. Az ~ előtt elhaladó férfiak megemelik kalapjukat, keresztet vetnek. Asszonyok együtt imádkoznak előtte, koszorút helyeznek el rajta, térdelve - többek között - esőért könyörögnek. Búcsújárások útvonalába eső kereszteket énekkel és imákkal köszöntenek, az ~ek tehát  hagyományos megállója, állomása a zarándokútnak. – A változó időpontú Áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet és szerdát körösztjáró napoknak nevezi az egyház és a nép egyaránt. Ezeken a májusi napokon a hívők papjuk vezetésével kereszttel és lobogókkal körmenetszerűen, harangzúgás közepette kivonulnak a határ egy-egy ~jéhez, annak emlékezetére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére. Az ~nél és útközben énekelnek, imádkoznak. A baranyai Husztóton a 20. sz: Szt Antal napján is ment körmenet az ~ekhez. A távoli szegedi tanyák lakói, akik vasárnaponként ritkán mehettek szentmisére, az ~eknél tartottak misét. **

Lonovics 1865:260. – Péterffy II:255. III/14. – Bálint 1943. – Bálint I:349. – Tüskés 1980:110. – Fekete J. 1984:90. – Bálint 1998:183. – MN 1990. VII:432.  –